Déli áramlással továbbra is meleg, de már növekvő nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk. A következő napokban változékonyabbra fordul az idő, a hőmérsékletek azonban végig az átlagos felett alakulnak. Többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap. Szórványosan bármelyik nap előfordulhat eső, zápor, esetleg zivatar, de nagy területre kiterjedő tartós csapadék továbbra sem valószínű. Az éjszakák is igen enyhék lesznek, többnyire 10 fok feletti minimum hőmérsékletek várhatók, napközben pedig 20-24 fok közé melegszik a levegő. Az alacsonyabb értékeket a tartósan borult, csapadékos tájakon, illetve időszakokban mérhetjük. 

 A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null
 

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütésre is számíthatunk. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 18-20 fok közé csökken a hőmérséklet. 

 

null

Hétfő: többnyire felhős idő várható, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap. Szórványosan várható kisebb eső, futó zápor. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 19-22 fok közé emelkedik a hőmérséklet. 

 

null

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szél megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákban 19-21 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. 

null
 

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől szárazabb, néhány fokkal frissebb levegő érkezik fölénk. Több lesz a napsütés, ennek ellenére azonban kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, nagyjából átlagos, vagy annál kissé magasabb hőmérsékletek várhatók. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás