Tartós déli áramlás alakult ki felettünk, amellyel több hullámban meleg, változó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A következő napokban is folytatódik a kissé változékony, de alapvetően meleg, időnként kora nyárias idő. Ma csökken a csapadékhajlam, legfeljebb elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

Holnap felerősödik a déli áramlás, így az eddigieknél is melegebb levegő érkezik fölénk, a kora délutáni órákban már 25 fok körüli csúcs hőmérsékletek várhatók. Eleinte napos, száraz idő várható, majd a délutáni órákban ismét labilis levegő érkezik fölénk, ennek hatására növekszik a zápor, zivatarhajlam. Helyenként heves zivatar is kialakulhat felhőszakadás és jégeső kíséretében. 

Pénteken stabilabb lesz felettünk a légkör, így kevesebb helyen valószínű zápor, zivatar. A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás, csupán néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A déli, délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A késő esti órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: eleinte napos, száraz idő várható, majd a délutáni óráktól erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és egyre többfelé várható zápor, zivatar. Néhol heves zivatar is előfordulhat. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő hőmérséklete. 

null

Péntek: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben már többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 10-12 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 19-21 fokig emelkedik a hőmérséklet. 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején több lesz felettünk a felhő, kisebb csapadék azonban csak szórványosan fordulhat elő. A nappali hőmérsékletek továbbra is 20 fok körül alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, tavasz, időjárás