Déli áramlás alakul ki a Kárpát-medence felett, amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk.

A következő napokban erős felmelegedés kezdődik, a nappali hőmérsékletek eleinte 20 fok körül, majd hétfőn már 25 fok közelében alakulnak. A meleg mellé azonban időnként nedvesség is érkezik, így labilissá válik felettünk a légkör, növekszik a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Vasárnap: a hosszabb napos időszakok mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak néhol alakulhat ki. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. Késő estére 12-14 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfő: a hosszabb napos időszakok mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és főleg a délutáni órákban egy-egy zápor, vagy zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: gyakran lesz erősen gomolyfelhős felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében folytatódik az átlagosnál melegebb idő, a nappali hőmérsékletek már többnyire 20 fok felett alakulnak. Eső, zápor, zivatar szórványosan bármelyik nap előfordulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szél, változékony, tavasz, csapadék, zápor, időjárás