Az átvonult hidegfront mögött ma szárazabb, átmenetileg hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk. Napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, majd ezt követően felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Az erős, helyenként viharos északnyugati szélben 12-14 fokig emelkedik a hőmérséklet. 

Szombaton már megszűnik a hűvös levegő utánpótlása, délkeleti áramlással enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban. Zavartalan napsütés azonban nem várható, ezért csak kismértékben erősödik a nappali felmelegedés. 

Vasárnapra már jóval melegebb levegő érkezik fölénk, így ismét 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, csapadék azonban nem valószínű.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Péntek: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben mindenhol felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat jelentéktelen futó zápor. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Vasárnap: többnyire változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg erősebben a gomolyfelhőzet. A délkeleti, déli szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. 

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódik az átlagosnál melegebb idő, a nappali hőmérsékletek többnyire 20 fok körül alakulnak. A meleg levegő mellé időnként nedvesség is érkezik, így növekszik a zápor, zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhülés, tavasz, időjárás