Egy nyugati ciklon előoldalán délnyugati áramlással igen enyhe, többnyire száraz léghullámok érkeznek fölénk. Ma tovább erősödik a nappali felmelegedés, kisebb körzetekben már kevéssel 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Zavartalan napsütésre azonban nem számíthatunk, a délnyugati szél pedig továbbra is erős, időnként viharos lesz.

Holnap már a ciklon hidegfrontja éri el hazánkat, így napközben erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek már az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak.

Pénteken elhagyja térségünket a csapadékzóna, megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása. Az északira forduló széllel hűvösebb levegő érkezik fölénk, így átmenetileg kissé tovább gyengül a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb rövid időre bukkanhat elő a nap. Napközben egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő. 

null

Péntek: eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fokig melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén újabb felmelegedés kezdődik, a jövő hét elején már-már kora nyáriasan meleg időre számíthatunk. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a gomolyfelhőzet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, tavasz, időjárás