Egy ciklon előoldali áramlásában az eddigieknél jóval enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legtöbb helyen már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Napközben már növekvő nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk, így fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet, de eső, zápor még csak elszórtan alakulhat ki.

Holnap napközben egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, így tovább növekszik, vastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban továbbra is 10 fok felett alakulnak.

Pénteken eleinte még folytatódik csapadékos idő, majd napközben lassan elvékonyodik a felhőzet, szórványosan azonban továbbra is előfordulhatnak záporok. Ismét erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: többnyire borult idő várható, legfeljebb rövid időre vékonyodhat el a felhőzet. Összességében többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fok közé enyhül a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: eleinte még többfelé várható eső, majd napközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, szórványosan azonban továbbra is előfordulhatnak záporok. Néhol zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hosszú hétvégén is folytatódik a változékony, mozgalmas idő. Több front is áthalad majd felettünk, így összességében többfelé várható csapadék. Eső, zápor, zivatar egyaránt előfordulhat. A jövő hét elején várhatóan csökken a csapadékhajlam, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A hideg és melegfrontok hatására gyakran változik a hőmérséklet, erős lehűléstől azonban nem kell tartanunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: húsvét, március, meleg, tavasz, időjárás