Déli áramlással enyhébb, de kissé nedves léghullámok érkeznek fölénk. A következő napokban további enyhülés várható, az időjárás változékony jellege azonban megmarad. Gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan kisebb esők, futó záporok is előfordulhatnak. Gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig eleinte 10 fok köré, majd szerdán már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Szerda éjjel egy hidegfront éri el térségünket, így megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre nagyobb területen várható eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak. Elszórtan kialakulhat kisebb eső, futó zápor. A változóirányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 3-5 fok közé csökken a hőmérséklet. 

kedd.jpg

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő. 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is lehetnek. Eleinte szórványosan, majd a késő esti, éjjeli óráktól már egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökre átmenetileg visszaesik a hőmérséklet, majd péntektől újabb jelentős enyhülés valószínű. A változékony idő azonban ezek után is folytatódik, esők, záporok bárhol és bármelyik nap előfordulhatnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hűvös, tavasz, változékony, csapadék, időjárás