Tartósabb északi áramlás alakult ki a Kárpát-medence felett, így enyhülésre a következő napokban sem számíthatunk, folytatódik a téli idő. Dél felől egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, ennek hatására ma vastagabb lesz felettünk a felhőzet és szórványosan hószállingózások, havazások is előfordulhatnak. Helyenként néhány cm friss hó is hullhat. 
Keddre visszahúzódik a ciklon, ismét csökken a csapadékhajlam, helyenként rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Szerdán azonban már ismét nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, így több lesz felettünk a felhő és helyenként gyenge vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. A hőmérsékletek végig az átlagos alatt alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható hószállingózás, kisebb hóesés. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A késő esti órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. 

null
 

Kedd: eleinte még előfordulhat hószállingózás, majd napközben elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, néhol kevés napsütés is lehet. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -4,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 0,+2 fok közé enyhül a levegő.

 

null

Szerda: továbbra is felhőké lesz a főszerep, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb havas eső, hóesés. Az északi szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -4,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

 

null

Távolabbi kilátások: eleinte folytatódik a változékony, télies idő, majd a hétvégén már enyhébb levegő érkezik fölénk, fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás