Mediterrán ciklon kiterjedt csapadékzónája alakítja időjárásunkat. A holnap reggeli órákig összességében nagy mennyiségű csapadékra számíthatunk. A nap nagy részében eső várható, majd az esti óráktól a ciklon hátoldalán érkező egyre hidegebb levegő hatására már havazásra is számíthatunk. Helyenként több cm vastag hóréteg is kialakulhat. A következő 24 órában várható csapadék mennyisége, területi eloszlása, illetve halmazállapota azonban továbbra is igen bizonytalan. A halmazállapotváltással egy időben megerősödik az északkeleti szél, így a havas helyeken, elsősorban a magasabb dombokon akár gyenge hófúvás is kialakulhat. A déli, kora délutáni órákra még kevéssel 5 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, ezt követően azonban gyors lehűlés várható. 

Holnap eleinte még előfordulhat kisebb hóesés, majd elhagyja térségünket a ciklon, fokozatosan csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet elvékonyodása. További lehűlés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 0 fok körül, vagy kevéssel ez alatt alakulnak. 

Hétfő hajnalra erősen lehűl a levegő, általában -5 fok alatti minimum hőmérsékletek várhatók. Dél felől egy újabb mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, így megvastagszik felettünk a felhőzet és szórványosan hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szombat: megvastagszik felettünk a felhőzet és a reggeli óráktól kiterjedt csapadékhullás kezdődik. Eleinte mindenhol eső várható, majd a késő délutáni, esti óráktól egyre inkább a szilárd halmazállapotú csapadék lesz a jellemző. Az északi, északkeleti szél megerősödik, így az éjszakai órákban a már havas, fagyos tájakon kisebb hófúvás is előfordulhat. A déli, kora délutáni órákra még kevéssel 5 fok fölé melegedhet a levegő, ezt követően azonban gyors lehűlés kezdődik, késő este már fagypont alatti hőmérsékletek várhatók. 

null
 

Vasárnap: eleinte még előfordulhat kisebb hóesés, majd napközben elvékonyodik, helyenként felszakadozik a felhőzet. Az északi szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -4,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 0 fokig enyhül a levegő. 

null
 

Hétfő: fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és dél felől egyre többfelé várható hószállingózás, kisebb havazás. Helyenként néhány cm friss hó is hullhat. Megerősödik az északkeleti szél, így gyenge hófúvás is előfordulhat. A hajnali órák hőmérséklete -7,-5 fok között alakul. A délutáni órákra -3,-1 fok közé enyhül a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét péntekig folytatódik az átlagosnál jóval hidegebb, télies idő. Számottevő csapadék a hét közepétől már nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, tél, időjárás