Egy ciklon áramlási rendszerében váltakozó nedvességtartalmú, többnyire igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk. Péntekig folytatódik a változékony, a mai kisebb hőmérséklet visszaeséstől eltekintve az átlagosnál jóval enyhébb idő.

Több front is érinthet bennünket, így a több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz erősen felhős az ég és összességében többfelé várható eső, zápor. A több csapadék szerdán és pénteken valószínű, csütörtökön inkább csak szórványos jelleggel alakulhat ki egy-egy futó zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire a felhőké lesz a főszerep, helyenként azonban kevés napsütés is előfordulhat. Többfelé várható eső, zápor. A változóirányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: napos és erősen felhős időszakok váltakoznak, szórványosan alakulhat ki kisebb eső, futó zápor. A déli szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: eleinte többfelé várható eső, zápor, majd napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam, de szórványosan még délután is előfordulhat zápor. A déli szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. Délutánra 13-15 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: szombaton egy mediterrán ciklon hatására egyre többfelé várható kiadós csapadék. Eleinte eső várható, majd az esti óráktól a beáramló hidegebb levegő hatására már egyre inkább a havazás lesz a jellemző csapadékforma. A ciklon hátoldalán szibériai eredetű, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így erős lehűlés kezdődik, vasárnap már napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: március, időjárás, tavasz