Nyugat-Európa felett ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe léghullámok érkeznek fölénk. Ma a ciklon gyenge hidegfrontja éri el térségünket, amely jelentős lehűlést nem hoz magával, legfeljebb néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Holnap folytatódik a változékony, szeles idő, kisebb esők, záporok többször is előfordulhatnak. Kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, a hőmérsékletek azonban még mindig az átlagos felett alakulnak. 
Csütörtökön már ismét délire fordul felettünk az áramlás, amellyel néhány fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk. Erősen felhős és napos időszakok váltakoznak egymással, elszórtan továbbra is előfordulhat kisebb eső, futó zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban bárhol előfordulhatnak. Szórványosan várható eső, zápor. A változóirányú szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő. 

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan kisebb eső, jelentéktelen futó zápor is előfordulhat. A déli szél megélénkül. A hajnali órákra 2-4 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén jelentős átalakulás kezdődik időjárásunkban. A tőlünk északra, északkeletre felhalmozódott hideg levegő fokozatosan eléri térségünket, így erős lehűlés veszi kezdetét. Dél felől ugyanakkor egy mediterrán ciklon húzódik fölénk, ennek hatására többfelé várható kiadós mennyiségű csapadék. Eleinte eső várható, majd vasárnap már inkább a havazás lesz a jellemző csapadékforma. Az előrejelzés azonban a szokásosnál bizonytalanabb.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, március, időjárás