Délnyugati áramlással több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé. Hétfőig további felmelegedés várható, a nappali hőmérsékletek már jóval az átlagos felett alakulnak. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből újabb esők, záporok alakulhatnak ki. A melegebb levegő beáramlása erős déli szél kíséretében történik, így a 15 fok feletti hőmérsékleteket a ténylegesnél hűvösebbnek érezhetjük.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban bárhol előfordulhatnak. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A délnyugati, déli szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon 12-13 fok várható. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire a felhőké lesz a főszerep, rövid időszakokra azonban kisüthet a nap. Eleinte elszórtan, majd a délutáni, esti óráktól már többfelé valószínű eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 17-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet. 

hétfő.jpg

Hétfő:  a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A reggeli, délelőtti órákban még többfelé, délután már csak elszórtan várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő, legfeljebb néhány fokkal esik vissza a hőmérséklet. A hét második felében további lehűlés valószínű, a hőmérsékletek már az évszakos átlagnak megfelelően alakulhatnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: meleg, zápor, tavasz, eső, időjárás