Egy ciklon előoldalán délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre melegebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban további erős felmelegedés várható, a hőmérsékletek már több fokkal az átlagos felett alakulnak. Megszűnnek az éjszakai fagyok, napközben pedig egyre inkább 10 fok köré, sőt pénteken már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Az enyhe levegővel időnként nedvesség is érkezik, így a több-kevesebb napsütés mellett esők, záporok is előfordulhatnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: eleinte többfelé várható eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam, a délutáni órákban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: eleinte sok lesz felettünk a felhő, többfelé várható újabb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős tájakon 5 fok körüli hőmérsékletek várhatók. 

péntek.jpg

Péntek: többnyire változóan felhős, napos idő várható, kisebb körzetekben azonban erősen felhős időszakok is előfordulhatnak. Legfeljebb elvétve alakulhat ki futó zápor. A délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, a tartósan derült helyeken gyenge fagy várható. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén tovább melegszik a levegő, helyenként már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Tartós napsütésre azonban egyik nap sem számíthatunk, sőt vasárnaptól ismét növekszik a csapadékhajlam. A jövő hét elején egy gyenge hidegfront éri el térésünket, hatására kissé mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: olvadás, március, tavasz, felmelegedés, időjárás