Újabb ciklon éri el térségünket, így a következő napokban ismét változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő. A magasban további enyhülés várható, így a csapadék formája egyre inkább eső lesz, de kezdetben havazás, illetve ónos eső is előfordulhat. A nappali hőmérsékletek ma még fagypont körül alakulnak, így jelentős olvadás nem várható.

Holnap már kissé emelkedik a hőmérséklet, de marad a borongós, csapadékos idő, legfeljebb a késő délutáni óráktól szakadozhat fel a felhőzet. Szerdától igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, ezért erős felmelegedés kezdődik, a délutáni órák hőmérséklete már elérheti a 10 fokot. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad, az erősen felhős égből szórványosan várható eső, zápor. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd fokozatosan megvastagszik a felhőzet és a délutáni óráktól már többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék. Hó, havas eső, fagyott eső, ónos eső egyaránt előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órákra 0,+2 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő estére 0 fokig hűl a levegő. 

null

Kedd: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, havas eső. A reggeli órákban helyenként ónos eső is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő. 

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak rövid időszakokra bukkanhat elő a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé enyhül a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében további erős felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 15 fok felett alakulnak. Jelentős csapadék nem várható, elszórtan azonban előfordulhatnak futó záporok.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tél, eső, időjárás