A hidegfront mögött átmenetileg szárazabb levegő érkezik, így fokozatosan csökken a csapadékhajlam, észak felől egyre nagyobb területen szakadozik a fel a felhőzet. A front nem okoz jelentős lehűlést, de az időnként erős északi szélben az eddigieknél alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Hétfőn már egy mediterrán ciklon közelíti meg térségünket, ennek hatására dél felől megvastagszik a felhőzet és az esti óráktól már kisebb havazás, havas eső is előfordulhat. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.
Keddtől nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, így egyre többfelé várható csapadék. Többnyire havazás, havas eső várható, de átmenetileg fagyott eső, eső is előfordulhat. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, tehát néhol több cm vastag hótakaró is kialakulhat. Kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, már csak kevéssel emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.  

Megjegyzés: keddtől egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, ám az ebből várható csapadék mennyisége, területi eloszlása, halmazállapota még bizonytalan.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Vasárnap: eleinte még előfordulhat kisebb havas eső, vagy havazás, majd a délutáni óráktól fokozatosan elvékonyodik a felhőzet. Az északira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. Késő estére 0,+2 fokig hűl a levegő. 

 

null

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben fokozatosan megvastagszik a felhőzet és az esti óráktól már kisebb hószállingózás, vagy havas eső is előfordulhat. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő. 

 

null

Kedd: túlnyomóan borult idő várható többfelé havazással, havas esővel. Néhol fagyott eső, vagy eső is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 0,+2 fok közé enyhül a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: péntekig további havazás, helyenként hófúvás valószínű. Erős lehűlés kezdődik, helyenként már napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás