2018.08.22 - Szerda
Menyhért, Mirjam

Melegfront alakítja időjárásunkat Szerző: Szalinay Tibor | 2018. Január 23. - Kedd 07:36 | Címkék: Szalinay, Időjárás, előre

Átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet és néhol kisebb csapadék is előfordulhat. Enyhül az idő, a délutáni órákra már 5  fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

Az átvonuló melegfront után a következő napokban már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz egyre szárazabbra, nyugodtabbra fordul időjárásunk. Az anticiklon fölé délies áramlással egyre enyhébb léghullámok érkeznek, így fokozatos enyhülés kezdődik, csütörtökön már 10 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet. A reggeli pára, illetve ködfoltok feloszlása után több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, vagy ködfelhős időszakok is előfordulhatnak. Ezeken a helyeken napközben sem lesz lesz melegebb 4-5 foknál. A napos, valamint a ködös, ködfelhős területek térben és időben is váltakozhatnak egymással.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Kedd: eleinte erősen felhős, vagy borult idő várható, majd napközben már elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. A reggeli, vagy délelőtti órákban még előfordulhat jelentéktelen vegyes halmazállapotú csapadék. A még fagyos tájakon átmeneti gyenge ónos eső sem kizárt. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. Késő estére 0 fokig csökken a hőmérséklet. 

 

null

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Kisebb körzetekben tartósan ködös, vagy rétegfelhős időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél kissé megélénkül. Éjszaka többfelé képződhet köd. A hajnali órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 5-7 fok közé enyhül a levegő, de a ködös tájakon ennél jóval hűvösebb lesz. 

 

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb kisebb körzetekben lehetnek tartósan ködös, vagy erősen felhős időszakok. A délnyugati szél megélénkül. Éjszaka többfelé képződhet köd. Hajnalra -1,+1 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul, de a tartósan ködös tájakon nem lesz melegebb 4-5 foknál.

 

null

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét elejéig folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Csapadék nem várható, legfeljebb átmeneti ködszitálások fordulhatnak elő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás