Hidegfront csapadékzónája vonul át felettünk, így ma változékony, szeles időre számíthatunk. Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan várható kisebb eső, havas eső, esetleg havazás, de nagy területre kiterjedő, jelentős csapadék nem várható. A déli óráktól megkezdődik a felhőzet elvékonyodása, felszakadozása, futó hózáporok azonban elszórtan még továbbra is előfordulhatnak. 

Az éjszakai órákban kiderül az ég, ennek hatására holnap hajnalra erősebben lehűl a levegő, ismét -5 fok közelébe csökken a hőmérséklet. A nap első felében még folytatódik a változóan felhős, napos idő, majd a délutáni óráktól egy közelgő melegfront előjeleként már megnövekszik a felhőzet. 

Kedden a melegfront gyenge csapadékzónája alakítja időjárásunkat, így ismét a felhőké lesz a főszerep és elszórtan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az enyhülés egyelőre csak a magasban érezteti hatását, a talaj közelében még folytatódik a hideg idő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null
 

Vasárnap: eleinte erősen felhős, vagy borult idő várható, majd a délutáni órákban már elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Főként a nap első felében fordulhat elő szórványosan vegyes halmazállapotú csapadék. Kisebb eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. Késő estére -1,+1 fok közé csökken a hőmérséklet. 

null
 

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, jelentősebb felhőzetnövekedés majd a késő délutáni, esti óráktól valószínű. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -4,-2 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő. 

null
 

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható kisebb havazás, havas eső, majd eső. A reggeli órákban a még fagyos tájakon gyenge ónos eső is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő.

null
 

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől újabb enyhülés kezdődik, helyenként már ismét 10 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet. Anticiklonális hatások alakítják majd időjárásunkat, így csendesebb, csapadékmentes idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, tél, időjárás