A Kárpát-medencét kitöltő hideg levegő fölé ma kissé nedvesebb léghullámok érkeznek, így erősebben megnövekszik a felhőzet és szórványosan hószállingózás, esetleg gyenge havazás is előfordulhat.
Napközben nem sokat melegszik a levegő, a kora délutáni órákra általában -2, 0 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Holnaptól megszűnik a hideg levegő utánpótlása, újabb változás kezdődik időjárásunkban. A fagyos reggel után napközben egy melegfront éri el térségünket, így erősen megnövekszik a felhőzet és a délutáni órákban már esők, záporok is előfordulhatnak. Az időszak elején rövid ideig tartó ónos eső, vagy fagyott eső is előfordulhat. A megélénkülő széllel igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására erősödik a nappali felmelegedés, egyre inkább 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán is folytatódik a változékony, enyhe idő. Többnyire a felhőké lesz a főszerep és összességében többfelé valószínű eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: többnyire felhős idő várható, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Szórványosan várható hószállingózás, kisebb hóesés. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő.

Kedd: eleinte még előfordulhat kevés napsütés, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és a délutáni óráktól már egyre többfelé várható eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -5,-3 fok között alakul. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb néhol szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik a változékony, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hóesés, havazás, tél, , időjárás