Egy ciklon előoldali áramlásában délnyugat felől enyhe, többnyire száraz léghullámok érkeznek fölénk. A reggeli órákban helyenként még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben már a egyre inkább  a napsütésé lesz a főszerep. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, a következő éjjel pedig már fagymentesnek ígérkezik. 

Újév napján kissé tovább enyhül az idő, de napközben már egy hidegfront csapadékzónája éri el térségünket. Eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd a délutáni órákban beborul az ég és egyre nagyobb területen kezdődik esőzés. 

Keddre néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, fázni azonban ezek után sem fogunk. A változékony, szeles időben 5-7 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, egyre több lesz a napsütés. A délnyugati szél élénk, néhol erős lesz. A délutáni órákra 8-10 fokig melegszik a levegő és késő este sem lesz hidegebb 6-8 foknál. 

hétfő.jpg

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd a délutáni órákra borultságig növekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 5-7 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő, télies fordulat előjelei továbbra sem látszanak. 

Minden kedves olvasónknak eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk! 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Szilveszter, újév, száraz, enyhe, meleg, időjárás