Délnyugati áramlással enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így a tegnapi kisebb lehűlés után ismét erősödik a nappali felmelegedés, ma már az átlagosnál jóval enyhébb időre számíthatunk. Az enyhe levegővel nedvesség is érkezik, így többnyire a felhőké lesz a főszerep és a délutáni órákban már esők, záporok is előfordulhatnak. 

Pénteken is folytatódik az enyhe idő, de napközben egy kiterjedtebb csapadékzóna éri el térségünket, így egyre többfelé várható eső, zápor. 
A déli órákban még 10 fok feletti hőmérsékletek is előfordulhatnak, majd ezt követően fokozatos lehűlés kezdődik. A beáramló hidegebb levegő hatására a késő esti, éjszaki órákban helyenként havas eső, a magasabb helyeken havazás is előfordulhat. 

Szombatra szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek hatására fokozatosan csökken a csapadékhajlam,  a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időre bukkanhat elő a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A délnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. Késő estére 5-7 fok közé csökken a hőmérséklet. 

 

null

Péntek: többnyire borult idő várható, csak átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Napközben egyre többfelé várható eső, zápor. A késő esti óráktól néhol havas eső is előfordulhat. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A déli órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő, ezt követően azonban fokozatosan csökken a hőmérséklet. 

null
 

Szombat: eleinte még előfordulhat kisebb eső, havas eső, majd megkezdődik a felhőzet felszakadozása, a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákban 3-5 fok közötti csúcs hőmérsékletek várhatók. 

null
 

Távolabbi kilátások: vasárnaptól szárazabb, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk.Több lesz a napsütés, de tovább csökken a hőmérséklet.  

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szalinay, időjárás