Északnyugat felől egy hidegfront érte el térségünket, amely mögött átmenetileg hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. Jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, ma már nem lesz melegebb 5-6 foknál. A nap első felében még előfordulhat eső, havas eső, majd a délutáni órákban csökken a csapadékhajlam. 

Holnaptól ismét délire fordul felettünk az áramlás, amellyel enyhébb, de többnyire nedves levegő érkezik fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Továbbra is a felhőké lesz a főszerep és a délutáni órákban szórványosan várható eső, zápor.

Pénteken tovább enyhül az idő, de napközben egy újabb, az eddigieknél kiterjedtebb csapadékzóna éri el térségünket. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda (1).jpg

Szerda: eleinte borult idő várható többfelé esővel, havas esővel, majd a délutáni órákra megszűnik a csapadék, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A változóirányú szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: többnyire a felhő lesz a főszerep, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Szórványosan várható eső, zápor. A délnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete -1,+1 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: nagyrészt borult idő várható, legfeljebb a délelőtt lehet szakadozottabb a felhőzet. Eleinte csak néhol, majd a délutáni órákban már többfelé valószínű eső, zápor. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. Napközben 11-13 fok közé melegszik a levegő, de a délutáni óráktól már hűvösebb levegő szivárog fölénk, így fokozatosan csökken a hőmérséklet. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: szombaton még többfelé várható újabb eső, néhol havas eső, majd vasárnaptól szárazabb, de hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. Csökken a csapadékhajlam és mérséklődik a nappali felmelegedés. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: december, tél, lehűlés, időjárás