Markáns hidegfront alakítja időjárásunkat, így ma meglehetősen változékony, szeles, az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű időre számíthatunk. A reggeli, délelőtti órákban még előfordulhat havas eső, havazás, majd fokozatosan csökken a csapadékhajlam, a felhőzet azonban csak a késő esti óráktól szakadozik fel. 

Holnapra szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására már egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, helyenként akár több órás napsütés is előfordulhat majd. A fagyos éjszaka után kevéssel 0 fok feletti nappali hőmérsékletek várhatók. 

Hétfőtől egy ciklon előoldali áramlásában ismét igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így jelentős felmelegedés kezdődik, többfelé 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szombat: többnyire borult idő várható, legfeljebb a késő esti óráktól szakadozik fel jelentősebben a felhőzet. Eleinte még előfordulhat kisebb havas eső, havazás, majd fokozatosan megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -5,-3 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő. 

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Elszórtan kialakulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, de néhol gyenge fagy is lehet. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő héten kisebb lehűlések és erősebb felmelegedések váltogatják egymást, a hőmérsékletek végig az átlagos felett alakulnak. Az enyhe levegővel időnként nedvesség is érkezik, így időről-időre csapadékosabbra fordul az idő.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, december, időjárás