Egy ciklon előoldali áramlásában enyhébb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, így folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. A fölénk áramló levegő egyelőre száraz lesz, így péntek délig nem várható csapadék. A frontmentes időben azonban fokozódik a ködhajlam is. Az éjszakai órákban képződött köd, illetve az ebből kialakult rétegfelhőzet helyenként tartósabban is megmaradhat, ezeken a tájakon nem lesz melegebb 2-3 foknál.

Pénteken tetőzik az enyheség, de ekkor már egy markáns hidegfront közelíti meg hazánkat. Eleinte még lehet kevés napsütés, majd napközben beborul az ég és a délutáni óráktól egyre nagyobb területen kezdődik esőzés. Az éjféli órákig már kiadós, akár 20 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék is hullhat. 

Szombat hajnalban a beáramló hidegebb levegő hatására az addigi esőket egyre inkább havas eső, majd havazás váltja fel, ezzel egy időben azonban napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A megerősödő északnyugati széllel jó 10 fokkal hidegebb léghullámok érkeznek fölénk, így a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 0,+2 fok között alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: általában gyengén felhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan ködös, vagy rétegfelhős időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete szeszélyes területi eloszlásban 2-8 fok között alakul. A magasabb értékeket a naposabb tájakon mérhetjük. Késő estére 4-6 fokig csökken a hőmérséklet. 

péntek.jpg

Péntek: eleinte még előfordulhat kevés napsütés, majd beborul az ég és a délutáni óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. Az éjféli órákig kiadós mennyiségű csapadékra számíthatunk. A délnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fokig melegszik a levegő. 

szombat.jpg

Szombat: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte többfelé várható havas eső, havazás, majd a délutáni óráktól fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali és a délutáni órák hőmérséklete is 0,+2 fok között alakul. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: vasárnap átmenetileg megnyugszik az idő, tovább csökken a csapadékhajlam. A jövő hét elején azonban egy újabb ciklon éri el térségünket, így ismét csapadékosabbra és ezzel együtt enyhébbre fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsütés, december, köd, tél, időjárás