Északnyugat felől egy újabb gyenge front éri el térségünket, így ma még folytatódik a változékony idő. Az erősen felhős égből elszórtan előfordulhat gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, számottevő eső, vagy hó azonban nem hullik. Kissé már erősödik a nappali felmelegedés, kora délutáni órák hőmérséklete elérheti az 5 fokot. 

Holnaptól anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, így átmenetileg csendesebb, szárazabb idő köszönt be. Az anticiklon fölé délnyugati áramlásal egyre enyhébb léghullámok érkeznek, ennek köszönhetően tovább erősödik a nappali felmelegedés, csütörtökön helyenként már 10 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet. 

A frontmentes időben azonban fokozódik a ködhajlam is. Éjszakánként egyre többfelé képződik sűrű köd, ami a legtöbb helyen még a reggeli órákban feloszlik. Kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, vagy ködfelhős időszakok is előfordulhatnak majd, ezeken tájakon 5 fok alatt marad a nappali hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok csak néhol fordulhatnak elő. Szórványosan várható kisebb eső, havas eső. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: napközben többnyire változóan felhős, napos idő várható, csak néhol lehetnek tartósan ködös, vagy rétegfelhős időszakok. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -2,+1 fok között alakul, de a tartósan derült tájakon ennél hidegebb is lehet. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő. 

null

Csütörtök: többnyire változóan felhős, napos idő várható, csak kisebb körzetekben maradhat meg tartósabban a köd. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő, a tartósan ködös tájakon azonban nem lesz melegebb 2-3 foknál. 

Távolabbi kilátások: az enyhülés pénteken éri el tetőpontját, helyenként már kevéssel 10 fok fölé melegedhet a levegő. Késő estétől azonban egy markáns hidegfront éri el térségünket, amely mögött szombatra jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A front átvonulását átmeneti vegyes halmazállapotú csapadék kíséri.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, somogy megye, időjárás