A tegnap érkezett hidegfront lassan nyugalomba jut felettünk, a jelentős változásokat okozó frontok néhány napig elkerülik térségünket. Kedd estig eseménytelen, csendes időre számíthatunk, több-kevesebb napsütés szinte bárhol előfordulhat majd. A ma még erős szél fokozatosan mérséklődik. Az éjszakák fagyosak lesznek, általában -3,-1 fok közé hűl a levegő, napközben pedig 4-6 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk. 

 Szerdától már egy mediterrán ciklon hatása alá kerülünk. A ciklon előoldali áramlásában enyhe, nagy nedvességtartalmú, hátoldalán pedig sarkvidéki eredetű, egyre hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. A két levegőfajta a közelünkben keveredik egymással, ennek hatására egyre csapadékosabbra fordul időjárásunk. Eleinte többfelé várható jelentős mennyiségű eső, zápor, majd csütörtöktől a beáramló hidegebb levegő hatására már havas eső, néhol havazás is előfordulhat majd. 

Eleinte kissé emelkedik a hőmérséklet, majd csütörtöktől ismét hűl a levegő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A késő esti órákban 0,+2 fok közé csökken a hőmérséklet.

 

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, jelentős felhőzetnövekedés majd a késő délutáni, esti óráktól valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fokig melegszik a levegő. 

 

null

Szerda: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. 

 

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében már egyre hidegebb léghullámok érkeznek fölénk, így további lehűlésre számíthatunk, a hétvégén már napközben is fagypont körül alakulhat a hőmérséklet. Szombat estétől újabb ciklon érkezik, ezért megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé valószínű havazás. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás