Délnyugati áramlással továbbra is enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így egyelőre folytatódik az átlagosnál több fokkal melegebb idő. Eleinte csendes, száraz időre számíthatunk, legfeljebb néhol maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd. A naposabb tájakon továbbra is 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, ezzel szemben a tartósan ködös, vagy erősen felhős helyeken nem lesz melegebb 7-9 foknál. 

Szombaton még folytatódik az igen enyhe idő, de napközben már egy hidegfront közelíti meg hazánkat, így fokozatosan megnövekszik a felhőzet és az esti órákban már eső, zápor is előfordulhat. 

Vasárnap már a hidegfront alakítja időjárásunkat. Többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb az esti óráktól szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte többfelé várható eső, zápor, majd a délutáni óráktól fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A megerősödő, helyenként viharossá fokozódó északnyugati széllel jóval hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, így jelentős lehűlés kezdődik, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Helyenként tartósan ködös, vagy erősen felhős időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél gyenge lesz. A délutáni órákra 10-13 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan ködös, felhős tájakon 7-9 fok várható. A késő esti órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. 

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős, napos tájak, majd a délutáni óráktól fokozatosan megnövekszik a felhőzet és estétől már eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: eleinte még többfelé várható eső, zápor, majd a délutáni óráktól csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákban 5 fok körüli hőmérsékletek várhatók.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején átmenetileg csendesebbre, szárazabbra fordul az idő. Az éjszakák fagyosak lesznek, napközben pedig továbbra is 5 fok körül alakul a hőmérséklet. A hét közepétől megnő az előrejelzés bizonytalansága. Szerdától ugyanis egy ciklon éri el térségünket, ennek hatására egyre csapadékosabbra fordul az idő. A hideg és meleg légtömegek felettünk keverednek egymással, így a várható csapadék halmazállapotát most még nehéz meghatározni. A jövő hét végére további lehűlés valószínű.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, enyhülés, időjárás