Északnyugat-Európa felett ciklon örvénylik, melynek áramlási rendszerébe a Kárpát-medence is beletartozik. A ciklon előoldali áramlásában több hullámban enyhe levegő érkezik fölénk, így a következő napokban is folytatódik a tavaszias jellegű idő. A nappali hőmérsékletek jóval az átlagos felett, 15 fok közelében alakulnak.

Ma folytatódik a többnyire változóan felhős, napos idő, majd holnapra átmenetileg lelassul felettünk az áramlás, ennek hatására fokozódik a ködhajlam.  Éjszaka egyre többfelé képződik sűrű köd, ami a legtöbb helyen még a reggeli órákban feloszlik. Kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, vagy ködfelhős időszakok is előfordulhatnak majd, ezeken a tájakon nem lesz melegebb 8-10 foknál. 

Szombaton is folytatódik az igen enyhe idő, de napközben már egy hidegfront közelíti meg hazánkat, így fokozatosan megnövekszik a felhőzet és az esti óráktól már eső, zápor is előfordulhat majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Csütörtök: többnyire változóan felhős, napos idő várható, csak kisebb körzetekben maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul, de a ködös, ködfelhős tájakon nem lesz melegebb 10 foknál. A késő esti órákra 7-10 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan felhős, vagy ködös időszakok is előfordulhatnak majd. Csapadék nem várható. A délnyugati szél gyenge lesz. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra általában 10-13 fok közé melegszik a levegő, de a felhős, ködös tájakon 10 foknál hűvösebb lesz. 

null

Szombat: eleinte változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, majd napközben fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet, de az esti órákig csak néhol alakulhat ki eső, zápor. A délnyugati szél északnyugatira fordul és a délutáni, esti óráktól megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: vasárnap esők, záporok és megerősödő északnyugati szél kíséretében egy hidegfront halad át felettünk. A front mögött jóval hidegebb léghullámok érkeznek fölénk, így a jövő hét elején már csak 5 fok körüli nappali hőmérsékletek várhatók. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás