A Brit-szigetek felett örvénylő ciklon előoldali áramlásában több hullámban egyre enyhébb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, így a következő napokban már az átlagosnál jóval enyhébb, tavaszias jellegű időre számíthatunk. A fölénk érkező levegő többnyire száraz lesz, így csapadék már nem várható, sőt akár hosszabb napos időszakok is előfordulhatnak majd. Erősödik a nappali felmelegedés, csütörtökig többfelé mérhetünk 15 fok körüli maximum hőmérsékleteket. 

Pénteken átmenetileg lelassul az áramlás felettünk, ennek hatására erősödik a ködhajlam. Az éjszakai órákban egyre többfelé képződik köd, ami helyenként akár napközben is megmaradhat majd. Lesznek helyek, ahol a megemelkedett ködből rétegfelhőzet képződik, máshol pedig akár tartósan napos időszakok is előfordulhatnak majd. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, 10 fok alatti hőmérsékletek azonban csak a tartósan ködös tájakon fordulhatnak elő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben már hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Kisebb körzetekben tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő, de a ködös, ködfelhős tájakon 10 fok várható. 

null

Péntek: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, kisebb körzetekben azonban erősen felhős, vagy tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél gyenge lesz. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra általában 8-10 fokig melegszik a levegő, de a naposabb tájakon ennél melegebb lesz, míg a tartósan ködös helyeken 5 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. 

null

Távolabbi kilátások: szombatig még folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, majd vasárnaptól egy hidegfront hatására ismét visszaesik a hőmérséklet. Szombat estétől vasárnap kora délutánig többfelé várható eső, zápor, majd ezt követően csökken a csapadékhajlam. A jövő hét közepéig csendes késő őszi idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, enyhülés, időjárás