A következő napokban egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így meglehetősen változékony, gyakran csapadékos idő várható. Kisebb-nagyobb megszakításokkal akár kedd reggelig is eshet az eső, összességében kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A legtöbb eső Somogy délnyugati és középső tájain valószínű. A ciklon hátoldalán egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már csak 5 fok körül alakulnak. Az erős, időnként viharos északi szélben azonban ennél lényegesen alacsonyabb lesz a hőérzetünk. 

Kedden a nap első felében még folytatódik az esős idő, majd lassan távolodik térségünkből a ciklon, fokozatosan csökken a csapadékhajlam, az északi tájakon már megkezdődhet a felhőzet elvékonyodása. Hideg, szeles idő várható 5 fok körüli csúcs hőmérsékletekkel. 

A ciklon csapadékzónája ugyan eltávolodik térségünkből, felhőzete azonban még szerdán is felettünk lehet. Főleg a megye déli tájain lehetnek tartósan felhős, vagy borult időszakok, ezzel szemben az északi tájakon kevés napsütésre is számíthatunk. A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás, marad a hideg idő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: túlnyomóan borult idő várható, csak néhol vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. Sokfelé várható újabb eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Az északira szél erős, időnként viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

null

Kedd: eleinte még többfelé várható újabb eső, zápor, majd napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A reggeli órákban néhol havas eső, esetleg rövid ideig tartó hóesés is előfordulhat. Az északi szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 4-6 fok közé enyhül a levegő. 

null

Szerda: többnyire felhős idő várható, rövid napos időszakok inkább a megye északi tájain fordulhatnak elő. Csapadék nem valószínű. Az északi szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 0,+3 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a derültebb tájakon mérhetjük. A délutáni órákra 6-8 fokig melegszik a levegő, az alacsonyabb értékek a tartósan felhős tájakon lesznek.

Távolabbi kilátások: a hétvégétől kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már kevéssel 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Napos, ködös és erősen felhős időszakok váltogatják egymást, csapadékra nem kell számítani. A jövő hét elején újabb front érheti el térségünket.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, somogy megye, időjárás