A tőlünk délre vonuló mediterrán ciklon felhőzete még benyúlik hazánk fölé, így folytatódik a borongós idő, legfeljebb néhol szakadozhat fel a felhőzet. 

Elvétve még előfordulhat gyenge eső, futó zápor, számottevő csapadék azonban sehol sem várható. 

Holnaptól már szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább csökken a csapadékhajlam és egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet. 
A több-kevesebb napsütés hatására kevéssel 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Elvétve előfordulhat gyenge eső, futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő. 

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul, helyenként sűrű köd is képződhet. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő. 

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem várható. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul, néhol köd is képződhet. Napközben 11-13 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. 

Távolabbi kilátások: vasárnaptól a jövő hét közepéig egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat. A ciklon áramlási rendszerében nagy nedvességtartalmú, egyre hidegebb léghullámok érkeznek. Hétfőtől erős lehűlésre, kora téliesen hideg időre számíthatunk. Az esők mellett helyenként már havas eső, a 400 m-nél magasabb helyeken esetleg hóesés is előfordulhat majd. 

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, ősz, időjárás