Déli áramlással enyhe, eleinte száraz léghullámok étkeznek fölénk, így ma még folytatódik a változóan felhős, napos idő, legfeljebb kisebb körzetekben maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd. Átmenetileg tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már kevéssel 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

Holnaptól azonban változékonyabbra fordul időjárásunk. Egy mediterrán ciklon áramlási rendszerében továbbra is enyhe, de már nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására több lesz felettünk a felhő és szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat majd. A több felhő és a csapadék inkább a megye déli, délnyugati tájaira lesz jellemző. A csapadékos tájakon mérséklődik a nappali felmelegedés, jelentős lehűlés azonban itt sem várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire felhős lesz az ég, helyenként azonban kevés napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható kisebb eső, futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 10-13 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékeket a csapadékmentes tájakon mérhetjük majd.

kedd.jpg

Kedd: többnyire felhős idő várható, de a megye északi felében rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A délkeleti, keleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fok közé enyhül a levegő.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a változékony idő, főleg péntektől alakulhatnak ki újabb esők, záporok. A hétvégén fokozatosan csökken a hőmérséklet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegfront, november, felmelegedés, hétvége, időjárás