Tartós északi áramlás alakul ki felettünk, amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban több hidegfront is áthalad majd felettünk, így meglehetősen változékony, gyakran szeles időre számíthatunk. A frontok átvonulását időnként esők, záporok kísérhetik, de tartós, nagy mennyiségű csapadék nem várható. Napról-napra néhány fokkal csökken a hőmérséklet, hétfőn már az átlagosnál is hidegebb időre számíthatunk. A 10 fok körüli nappali hőmérsékleteket pedig az erős, időnként viharos szél miatt a ténylegesnél jóval hidegebbnek érezzük majd. 

A legerősebb hidegfront vasárnap éri el hazánkat, ekkor helyenként károkozó, 100 km/h-nál erősebb széllökések is előfordulhatnak majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szombat: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat jelentéktelen futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő. 

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő. 

null

Hétfő: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat jelentéktelen futó zápor. Az északnyugati szél viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a változékony, kezdetben igen hűvös idő. Főleg kedd hajnalban fordulhatnak elő kiterjedtebb fagyok. A hét második felében kissé enyhül az idő, helyenként már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, október, hétvége, időjárás