Délnyugati áramlással átmenetileg enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így ma tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már megközelíthetik a 20 fokot. Napközben gomolyfelhős és napos időszakok váltakoznak, csapadék sehol sem várható.

Holnap napközben azonban északnyugat felől már egy újabb hidegfront éri el hazánkat, hatására erősen megnövekszik, megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni óráktól már esők, záporok is előfordulhatnak majd. A hidegebb levegő még egyelőre a határainkon kívül marad, így a nappali hőmérsékletek is többnyire 15 fok felett alakulnak.

Szombatra elhagyja térségünket a csapadékzóna, ennek hatására átmenetileg felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A megerősödő, helyenként viharossá fokozó északnyugati széllel hidegebb léghullámok érkeznek fölénk, így jelentős lehűlés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban felhős helyeken 15 fok várható. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: erősen megnövekszik, megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni órákban már kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: napközben felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnaptól, illetve a jövő hét elejétől további lehűlés várható, helyenként már napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet. Számottevő csapadék nem várható, de gyakran lesz erős az északnyugati szél, így a ténylegesnél is hidegebbet érezhetünk majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, előrejelzés, időjárás