Jelentős átalakulás kezdődik a Kárpát-medence időjárásában. A következő időszakban egy blokkoló anticiklon épül ki a közelünkben, ami elzárja a kontinens belseje felé induló hűvösebb, nedvesebb légtömegek útját. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően az eddigieknél csendesebbre, naposabbra fordul az idő. A későbbiekben az anticiklon fölé már melegebb léghullámok is érkeznek, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, egyre inkább 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az éjszakák azonban hűvösek lesznek, ezért jelentős lehet a napi hőingás.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A késő esti órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. 

null

Csütörtök: többnyire napos idő várható, legfeljebb rövid időszakokra növekedhet meg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő. 

null

Péntek: változóan felhős idő várható hosszabb napos időszakokkal. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét közepéig folytatódik a kellemes őszi idő. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, kisebb körzetekben azonban már ködös, ködfelhős időszakok is előfordulhatnak majd.

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: vénasszonyok nyara, október, időjárás