Egyelőre folytatódik az északnyugati áramlás, amellyel továbbra is hűvös, de nem túl nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk. Gyakran növekszik meg a felhőzet, de számottevő csapadék továbbra sem valószínű, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. A nappali hőmérsékletek eleinte elmaradnak majd az ilyenkor szokásostól, a legmelegebb kora délutáni órákban is mindössze 15 fok körüli maximumokat mérhetünk majd. 

A hét közepétől azonban egyre inkább anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változékony időt okozó frontok egyre messzebbre kerülnek térségünktől. Szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így naposabbra fordul az idő. A kevesebb felhőnek köszönhetően már erősödik a nappali felmelegedés, egyre inkább 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő (1).jpg

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid időszakokra azonban előbukkanhat a nap. Néhol előfordulhat jelentéktelen eső, vagy zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban bárhol előfordulhatnak majd. Néhol kialakulhat futó zápor. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul, de a tartósan derült helyeken ennél hidegebb lehet. A délutáni órákra 15-17 fokig melegszik a levegő, a magasabb értékeket a gyengén felhős helyeken, illetve időszakokban mérhetjük majd. 

 

szerda.jpg

Szerda: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hét második felében már egy anticiklon alakítja időjárásunkat, ennek köszönhetően csendesebbre, naposabbra fordul az idő. Erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban már 20 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhős, október, ősz, hideg, időjárás