Ciklonok áramlási rendszerében váltakozó nedvességtartalmú, többnyire hűvös léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a változékony, az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb őszi idő. A következő napokban több front is érinti majd térségünket, így időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, de jelentős csapadék továbbra sem valószínű. Az éjszakák hidegek lesznek, a derült, szélvédett helyeken 5 fok alá hűl a levegő, napközben pedig 15 fok körüli csúcs hőmérsékletek várhatók.  

Keddtől már egy árnyalattal enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így kissé erősödik a nappali felmelegedés, a naposabb helyeken 20 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: eleinte megnövekszik, majd a későbbiekben ismét csökken a felhőzet. Néhol előfordulhat jelentéktelen zápor. A nyugati, északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul, de a derült, szélcsendes tájakon ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 15 fok körül alakulnak.

kedd.jpg

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett rövid napos időszakokra is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen zápor. A délnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől csendesebbre, naposabbra fordul az idő, a változásokat okozó frontok már elkerülik térségünket. Több lesz a napsütés és fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, hűvös, október, hideg, ősz