Északnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú és hőmérsékletű léghullámok ékeznek a Kárpát-medence fölé. A hideg és melegfrontok gyakran váltogatják egymást, így a következő napokban is folytatódik a meglehetősen változékony idő. Ma egy hidegfront alakítja időjárásunkat, ennek hatására eleinte sok lesz felettünk a felhő és szórványosan kisebb esők, záporok is előfordulhatnak majd. A tegnapihoz képest jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

Szombatra átvonul felettünk a front, mögötte pedig már kissé szárazabb, de továbbra is hűvös léghullámok érkeznek fölénk. Felszakadozik a felhőzet, már csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Továbbra is erős marad a szél, így a 15 fok körüli nappali hőmérsékleteket a ténylegesnél hidegebbnek érezzük majd. 

Vasárnap már egy melegfront felhőzónája érkezik fölénk, ezért erősen megnövekszik a felhőzet, kisebb csapadék azonban csak néhol fordulhat majd elő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Péntek: átmenetileg megvastagszik felettünk a felhőzet és többfelé várható kisebb eső, zápor. A délutáni órákban csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órákra 12-14 fok közé enyhül a levegő. Késő estére 10-12 fok közé csökken a hőmérséklet. 

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő. 

null

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban kevés napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen eső, vagy zápor. A nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a jövő héten is folytatódik a változékony őszi idő. Az időszak végén azonban kissé erősödik majd a nappali felmelegedés. 

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, hidegfront, ősz, időjárás