Anticiklonális hatások alakítják a Kárpát-medence időjárását, a változékony időt okozó ciklonok és frontok egyelőre messze elkerülik térségünket. A tőlünk északra elhelyezkedő anticiklon áramlási rendszerében többnyire száraz, de kissé hűvös léghullámok érkeznek fölénk. 
Hétfőig folytatódik a változóan felhős napos idő, legfeljebb néhol növekedhet meg tartósabban a fátyol, illetve gomolyfelhőzet. Az éjszakák meglehetősen hűvösek lesznek, a derült szélvédett helyeken, elsősorban a mélyebben fekvő völgyekben 5 fok alá hűlhet a levegő. Napközben aztán gyorsan melegszik a levegő, a délutáni órákra 18-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 Kedden északnyugat felől egy hidegfront éri el térségünket, ennek hatására erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A front nem hoz magával jelentős lehűlést, csupán 1-2 fokkal esik vissza a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósabban felhős időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb az esti óráktól növekedhet meg erősebben a felhőzet, de csapadék még ekkor sem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul, de a mélyebben fekvő völgyekben gyenge talaj menti fagy is előfordulhat majd. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

 

Kedd: napközben többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő. 

null
 

Távolabbi kilátások: az átvonuló hidegfront mögött a jövő hét második felében már ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz egyre szárazabbra, csendesebbre fordul az idő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, szalinay, ősz, időjárás