Egy anticiklon áramlási rendszerében szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így a most még borongós tájakon is csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A nappali hőmérsékletek nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően, 20 fok körül alakulnak majd.

A következő napokban az anticiklon peremén már kissé hűvösebb levegő szivárog fölénk, ez azonban a nappali hőmérsékletekben nem okoz jelentős változást, folytatódik a viszonylag kellemes idő.

Az éjszakák azonban egyre hűvösebbek lesznek, a mélyebben fekvő völgyekben már 5 fok alá hűlhet a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csak kisebb körzetekben lehetnek tartósan felhős időszakok. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szél kissé megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon ennél kissé hűvösebb lesz. A késő esti órákra 11-13 fok közé hűl a levegő.

Péntek: napos és közepesen felhős időszakok váltakoznak, csapadék nem várható. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul, míg a délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő. A tartósan felhős tájakon azonban 18 foknál hűvösebb lesz.

Szombat: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul, a mélyebben fekvő völgyekben azonban 5 fok alá is hűlhet a levegő. A délutáni órákra 17-19 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét hétfőig még kitart a viszonylag kellemes idő, majd ezt követően egy ciklon hatására változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő. A ciklon hátoldalán ismét hűvös levegő érkezik fölénk, így jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ősz, változékony, csapadék, időjárás