Továbbra is egy magassági hideg légcsepp alakítja időjárásunkat, így folytatódik a változékony, az évszakos átlagnál néhány fokkal hűvösebb idő. A hideg légörvény nedves levegőt szállít fölénk, így gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet és szórványosan kisebb esők, záporok is kialakulhatnak majd. A hőmérsékletek a tartósan felhős tájakon elmaradnak majd az ilyenkor szokásostól, a naposabb helyeken azonban 20 fok körüli csúcs értékek várhatók.

Szerdától egyre inkább anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, csendesebbre, naposabbra fordul az idő. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, igazi "vénasszonyok nyara" jellegű idő köszönt be.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: gyakran lesz felhős az ég, inkább csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Elszórtan várható kisebb eső, futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A késő esti órákra 13-15 fok közé hűl a levegő.

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 18-20 fokig melegszik a levegő.

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb néhol fordulhat elő jelentéktelen futó zápor. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: vasárnapig várhatóan kitart majd a "vénasszonyok nyara" jellegű idő, újabb csapadékra nem kell számítani. Péntektől kelet felől kissé hidegebb léghullámok szivárognak fölénk, ez azonban a nappali hőmérsékletekben nem okoz lényeges változást. Az éjszakák azonban hidegebbek lesznek, helyenként már 5 fok alá hűlhet a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, ősz, csapadék, időjárás