A távozó ciklon hátoldali áramlásában továbbra is hűvös léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik az évszakos átlagnál több fokkal hűvösebb idő. 

Tartós, nagy területre kiterjedő csapadék már nem várható, de kisebb esők, záporok szórványosan továbbra is előfordulhatnak majd. A kevesebb csapadék miatt kissé erősödik a nappali felmelegedés, de az erős, helyenként viharos északnyugati szél miatt ebből nem sokat érzékelünk majd. 

Szombattól további kismértékű felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már megközelíthetik a 20 fokot. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad. A több-kevesebb napsütés mellett gyakran növekedhet meg a felhőzet és kisebb esők, futó záporok is előfordulhatnak majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban felszakadozhat a felhőzet, rövid időre a nap is előbújhat. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A késő esti órákra 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat gyenge eső, futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fokig melegszik a levegő, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon, illetve időszakokban mérhetjük majd.

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen eső, futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul, helyenként ködfoltok is képződhetnek majd. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő. 

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét első felében is folytatódik a változékony, de az eddigieknél enyhébb idő. Újabb csapadék hétfőn és kedden valószínű. 

null

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, ősz, időjárás