Egy közelgő hidegfront előterében ma még meleg léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a kánikula, kevéssel 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Eleinte még sok lesz a napsütés, majd a délutáni óráktól már növekszik a felhőzet, de zápor, vagy zivatar csak néhol fordulhat majd elő.

Szombaton már felettünk a lesz a front, változékonyabbra fordul időjárásunk.

A több-kevesebb napsütés mellett gyakrabban növekszik meg a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló széllel már frissebb levegő szivárog fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés, 30 fok alá csökken a hőmérséklet. 

A hét utolsó napján is a hidegfront alakítja időjárásunkat, változékony, szeles, az átlagosnál is hűvösebb időre számíthatunk. Sok lesz felettünk a felhő és többfelé, több alkalommal várható eső, zápor, esetleg zivatar.
A nappali hőmérsékletek mindössze 20 fok körül alakulnak majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Péntek: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd a délutáni óráktól már megnövekedhet a felhőzet, de zápor, vagy zivatar csak néhol fordulhat majd elő. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. A késő esti órákra 22-24 fok közé hűl a levegő. 

null

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütésre is számíthatunk. Összességében többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős, záporos tájakon 24 foknál hűvösebb lehet.

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Többfelé várható újabb eső, zápor. Néhol jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat majd. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a változékony, hűvös idő, majd ezt követően kisebb felmelegedés kezdődik, egyre inkább 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember 1., meleg, időjárás