Minden évben július közepétől augusztus második feléig bezárólag a Föld áthalad a Swift-Tuttle üstökös keringési pályáján. Ilyenkor figyelhető meg a Perseidák meteorraj, ami az üstökös törmelékének sűrű részéből származik - írja az Időkép. Így az a közvélekedés téves, hogy megérkezett hozzánk a meteorraj, mert egészen pontosan mi érkeztünk meg a meteorrajhoz.

perseidák

A porfelhő alkotói meteorként lépnek be a légkörbe, ahol látványos fényjáték közepette földet érés nélkül porrá égnek. Nevüket a Perseus csillagkép után kapták, ugyanis a csillaghullás maximuma ebből az irányból figyelhető meg.

A meteorzápor augusztus 5. és 15. között a legaktívabb minden évben, ráadásul több kisebb meteorraj is ilyenkor keresztezi Földünk útját. De a várható legsűrűbb meteortevékenység idén augusztus szombatról vasárnapra, vagyis 12-éről 13-ára virradó éjszakán jelentkezik. Ilyenkor akár 100-nál is több hullócsillagot számlálhatunk, csak a Hold fénye vagy a felhős égbolt jelenthet akadályt.

csillagpark (2).jpg

A megfigyeléshez a mesterséges fényszennyezettségtől mentes helyek a legalkalmasabbak. A Kaposvár és környékén élőknek pedig nem is kell messzire menniük, hogy megtalálják a legideálisabb helyet a nézelődéshez. Kaposvártól mindössze 20 kilométerre található a Zselici Csillagpark, amely 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet.

Címkék: perseidák, hullócsillag, meteorraj, Csillagpark, Zselic, időjárás