Somogyban a napi középhőmérséklet már elérheti a 29-30 fokot, ezért a legmagasabb, harmadfokú hőségfigyelmeztetés lépett életbe! 

Egy közelgő hidegfront előterében ma felerősödik felettünk a déli áramlás, amellyel még az eddigieknél is melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, egyre inkább 35 fok fölé, helyenként 40 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

Holnap napközben már megközelíti térségünket a hidegfront, így erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és főleg a délutáni, esti órákban szórványosan várható zápor, zivatar. Heves zivatarok is előfordulhatnak felhőszakadás, jégeső és szélvihar kíséretében. Eleinte még folytatódik az igen meleg idő, majd a front mögött megkezdődik a hűvösebb levegő beáramlása, így főleg a megye nyugati, északnyugati tájain az esti óráktól már jelentősen csökken a hőmérséklet. 

Szombaton a hidegfront alakítja időjárásunkat, változékony, szeles időre számíthatunk. Többnyire a felhőké lesz a főszerep és szórványosan záporok is előfordulhatnak majd. Az átlagosnál hűvösebb idő várható, a nappali hőmérsékletek 25 fok alatt alakulnak majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete általában 36-38 fok között alakul, de néhol akár 39-40 fok is lehet. Késő estére 29-31 fok közé enyhül a nagy meleg.

null

Péntek: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd a délutáni óráktól erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északnyugatira forduló szél fokozatosan megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 21-23 fok között alakul. A délutáni órákra 32-34 fok közé melegszik a levegő, de a megye északnyugati tájain ennél kissé hűvösebb, míg délen melegebb is lehet. 

null

Szombat: többnyire felhős idő várható, inkább csak rövid napos időszakok fordulhatnak majd elő. Szórványosan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fokig melegszik a levegő. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől fokozatos felmelegedés kezdődik, a hét második felében már 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kánikula, hőség, időjárás