Anticiklon alakítja hazánk időjárását, a felhőoszlató, leszálló légmozgások hatására többnyire napos, száraz az idő, csak kevés gomoly, illetve fátyolfelhő jelenhet meg az égen. 

Az anticiklon fölé déli áramlással afrikai eredetű, egyre melegebb léghullámok érkeznek, így mától további erős felmelegedés várható, visszatér a hőség. Az éjszakák egyre melegebbek lesznek, napközben pedig 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Péntek napközben eleinte folytatódik az igen meleg idő, majd napközben záporok, heves zivatarok kíséretében egy hidegfront éri el térségünket. A front mögött megkezdődik a hűvösebb levegő beáramlása, így a nyugati, északnyugati tájakon már mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: túlnyomóan napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A déli, félkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 33-35 fok között alakul. Késő estére 25-27 fok közé enyhül a meleg. 

null

Csütörtök: többnyire napos, száraz időre számíthatunk, legfeljebb az esti óráktól növekedhet meg a gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 21-23 fok között alakul. A délutáni órákra 34-36 fok közé melegszik a levegő. 

null

Péntek: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és a délutáni óráktól egyre többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 21-23 fok között alakul. A délutáni órákra 28-31 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékeket megye déli felében mérhetjük majd. 

null

Távolabbi kilátások: szombatra jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a délutáni órák hőmérséklete már 25 fok alatt alakul majd. Eleinte még folytatódik a változékony, záporokkal tarkított idő, majd vasárnaptól csökken a csapadékhajlam, zavartalan napsütésre azonban ezek után sem számíthatunk. A jövő héten aztán fokozatos felmelegedés kezdődik, a hét második felében várhatóan visszatér a kánikula.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: augusztus, hőség, időjárás