A fővárosi a legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord mostanáig 23,7 Celsius-fok volt, amelyet 2012-ben mértek Budapest-belterület állomáson. Most ehhez képest több helyen is enyhébb volt a hajnal. Budapest-belterületen 24,9, míg Lágymányoson 25,1 fokig hűlt a levegő - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t. 

Az augusztus 6-i országos legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord mostanáig 25,3 fok volt, amelyet szintén 2012-ben Tevelen rögzítettek. Ennél is melegebb volt vasárnapra virradóra Szegeden, ahol 25,6 fokot mértek.

A hőség veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetés az öt észak-nyugati megye kivételével van még érvényben.

A heves zivatarok és a felhőszakadások veszélye miatt az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki vasárnapra. Mindkét veszélyes időjárási jelenség miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére.

 Felhívták a figyelmet arra, hogy napközben már nagyobb számban, főként északon és az Alföldön, majd estétől délnyugat, nyugat felől már egyre többfelé várhatók zivatarok. Késő délutántól heves zivatarok is kialakulhatnak, melyek környezetében felhőszakadás (lokálisan 25-30, egyes körzetekben akár 40-45 milliméternél is több csapadékkal), jégeső (2 centiméter körüli jégátmérővel), és az óránkénti 80 kilométeres sebességet meghaladó széllökés is előfordulhat.

Címkék: rekord, hőség, meleg, időjárás