Somogy megyében a napi középhőmérséklet már 27 fok felett alakul, ezért a másodfokú hőségfigyelmeztetés van érvényben!

Hosszabb távú, augusztusi előrejelzésünk ide kattintva érhető el.

Déli áramlással több hullámban afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, ezért a következő napokban további melegedés várható, már-már extrém hőségre számíthatunk. A fölénk érkező levegő meglehetősen száraz lesz, így szinte zavartalan napsütés valószínű, csak néhol növekedhet meg rövid időre a fátyol, illetve gomolyfelhőzet.

Az éjszakák egyre melegebbek lesznek, napközben pedig többnyire 35 fok feletti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd. Péntektől a megye déli tájain akár 39-40 fok is előfordulhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: többnyire napos, száraz idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet majd a gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél kissé megélénkülhet. A délutáni órák hőmérséklete 36-38 fok között alakul. Késő estére 26-28 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. A délutáni órákra 36-38 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: napos, száraz időre számíthatunk, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomoly, vagy fátyolfelhőzet. A déli, délkeleti szél néhol megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 23-25 fok között alakul. A délutáni órákra 37-39 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején még csak kissé mérséklődik a hőség, majd ezt követően a hét közepére jelentősen felfrissül az idő. Vasárnap és hétfőn már záporok, zivatarok is előfordulhatnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felfrissülés, csapadék, hőség, kánikula, nyár, időjárás