Északnyugat felől egy hidegfront közelíti meg térségünket, ennek hatására ma labilissá válik felettünk a légkör, ami kedvező feltételeket teremt a záporok, zivatarok képződésének. A napsütés mellett gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet és főleg a délutáni, esti órákban egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, heves zivatarok. Egy-egy erősebb gócban felhőszakadás, nagy méretű jég, illetve károkozó szélvihar, 100 km/h-nál erősebb széllökések is előfordulhatnak majd. Kissé már enyhül a nagy meleg, 30 fok alá azonban még nem hűl a levegő.

Holnapra megérkezik fölénk a hidegfront, változékony, szeles időre számíthatunk. Eleinte még többfelé várható eső, zápor, zivatar, majd a délutáni órákra csökken a csapadékhajlam. További lehűlésre, jelentős felfrissülésre számíthatunk, a nappali hőmérsékletek már csak 22-24 fok között alakulnak majd. 

A front mögött északnyugati áramlás alakul ki felettünk, amellyel több hullámban hűvös, vagy kevésbé meleg léghullámok érkeznek fölénk, így újabb felmelegedésre egyelőre nem számíthatunk, szerdán is folytatódik a változékony, kissé hűvös idő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Hétfő: a változóan, gyakran erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délután, esti óráktól egyre többfelé várható zápor, heves zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid napos időszakok fordulhatnak majd elő. Eleinte többfelé, majd a délutáni órákban már csak szórványosan várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő. 

null

Szerda: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan előfordulhat zápor, vagy zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felében fokozatos felmelegedés kezdődik, a hévégére visszatér a kánikula.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, nyár, időjárás