Anticiklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, a felhőoszlató leszálló légmozgásoknak köszönhetően túlnyomóan napos, száraz idő köszönt be. 

Az anticiklon fölé déli áramlással több hullámban afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik, így a következőkben további erős felmelegedés várható, országos hőségre számíthatunk. Az éjszakák egyre enyhébbek lesznek, a nagyobb városokban már egyre kevésbé frissül fel a levegő, napközben pedig egyre inkább 35 fok közelébe, vagy kissé e fölé emelkedhet a hőmérséklet. Eleinte igen száraz levegő lesz felettünk, szinte perzselő hőségre számíthatunk, majd péntektől kissé nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk, így növekszik a páratartalom, fokozódik a fülledtség. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan záporok, heves zivatarok is kialakulhatnak majd. 

 A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szerda: túlnyomóan napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg kissé a gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 31-33 fok között alakul. Késő estére 24-26 fok közé enyhül a meleg. 

 

null

Csütörtök: napos, száraz idő várható, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. A déli, délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 34-36 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Péntek: a sok napsütés mellett időnként már erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan egy-egy zápor, vagy heves zivatar is kialakulhat majd. A változóirányú szél megélénkül, heves zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. A délutáni órákra 34-36 fok közé melegszik a levegő, de a zivatargócokban átmenetileg 30 fok alá hűlhet a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik az igen meleg idő, majd ezt követően egy hidegfront hatására jelentős felfrissülés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, előrejelzés, időjárás