A következő napokban északnyugati áramlás alakul ki felettünk, amellyel több hullámban kissé hűvösebb, vagy kevésbé meleg levegő érkezik fölénk. Holnaptól megszűnik a kánikula, visszatér az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű idő.

Tartós, jelentős csapadék nem várható, az átvonuló gyenge hidegfrontok alkalmával azonban szórványosan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Kisebb körzetekben felhőszakadás és jégeső is előfordulhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: a napsütés mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és főleg a délutáni, esti óráktól már záporok, zivatarok is kialakulhatnak majd. Néhol heves zivatar is előfordulhat. A változóirányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 30-32 fok között alakul. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő.

Szerda: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: napközben többnyire napos idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet. Főként a reggeli órákban fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a mérsékelten meleg nyári idő, majd ezt követően újabb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felfrissülés, nyár, kánikula, hőség, csapadék, időjárás